Álomfalók könyvborító terv
Még 2008-ban készítettem egy borítótervet az Álomfalók című könyvhöz. A történet alapja, egy Viktoriánus korban játszódó misztikus nyomozás. Mivel a történet tele van steampunkos elemekkel, ráadásul kedvelem is ezt a stílust, úgy döntöttem, hogy ezen a vonalon indulok el. Napokat töltöttem azzal, hogy összeszedjem az apró elemeket. a csavarokat, a rézcsöveket, a fogaskerekeket stb. Azután következett az összerakás, amit Photoshop-ban csináltam.
Sajnos a sok órányi munka odaveszett, mert a kiadó vezetőjének más elképzelése volt, ezért nem ez lett a végleges könyvborító. De nem bánkódom, mert a munka minden percét élveztem.
———
[Off] Ugyan a weblapot 2011 augusztusában kezdtem el összerakni, novemberig nem igazán jutott idő rá. Ez főleg a karácsony előtti őrületnek tudható be. De novemberben sikerült végre a lehetetlen: szabadságra mentem
Nagy erővel elkezdtem feltölteni a portfóliómat. Remekül ment minden, ezért a munka az éjszakába nyúlt. Már a hatodik produkciót állítottam össze, amikor lefagyott az egész. Valamitől összeomlott a weblap. Egy fél napig nem működött a domain. Hosszú vizsgálat után tudtam meg, hogy az ingyenesen igénybe vett host-szolgáltató oldaláról, egyszerűen eltűnt az adatbázis
Mentésem természetesen nem volt.
Szerencsére ftp-n elértem a fájlokat, így tényleg csak az adatbázis veszett oda. A lapot helyre tudtam állítani, az összes kép és a szövegek egy része is megvan. Az egyedüli áldozat, az első és az egyetlen hozzászólóm lett: Elnézést kérek tőle!
Megtanultam. Beállítottam egy robotot, aki automatikusan ment nekem időnként
[On]
